FF Egypercesek : Miért és hogyan húzzuk össze a testünket ?

–

Részlet Judith Blackstone könyvéből : 

A traumát bármely olyan eseményként határoztam meg, ami túl elárasztó, túl fájdalmas vagy túl összezavaró ahhoz, hogy teljességgel megtapasztaljuk és jelen maradjunk a teljes testünkkel, szívünkkel és elménkkel. 

A trauma hatása ellen összehúzzuk a testünket, a traumatikus események emlékeit és érzelmeit bekötve az összehúzódásokba. Azért is összehúzzuk a testünket, hogy bizonyos viselkedéseket elnyomjunk, például a sírást vagy a harag kifejezését, melyek traumatikus találkozásokat válthatnak ki más emberekkel. Összehúzzuk magunkat azért, hogy letükrözzük (lemásoljuk) a szüleink védelmi és nyitottság mintázatait és hogy megfeleljünk a szülői követelményeknek, például hogy ne legyünk már "olyan okosak", aktívak vagy hangosak. Végül bizonyos formákba merevítjük magunkat, hogy kompenzáljuk az összehúzódásaink által okozott hiányokat (korlátozottságot), például kidüllesztjük a mellkasunkat, hogy erőt imitáljunk, mivel összehúztuk és lefojtottuk a valódi erőnket.

Sokat ismételve idővel ezek az összehúzódásba való bemozdulások jól bejáratott, megszokott reakciókká válnak olyan körülményekre, melyek emlékeztetnek minket a traumatikus eseményekre. Vagy, akár még merev, mozdíthatatlan bekötésekké is keményedhetnek a testünkben. 

Bár ezek az összehúzódásba való bemozdulások spontánok és nem tudatosak, mégis van a mozdulatnak egy végrehajtója - a saját akaratunk -, a gyermekkori mentalitásunk azon érzésével együtt, amikor először összehúztuk magunkat - ez is megmutatkozik, amikor elengedjük a bekötést. Ez azt jelenti, hogy bár sokszor úgy érződik, hogy a testünkben lévő összehúzódást valaki más okozta nekünk, mégis mindig mi magunk voltunk azok, akik létrehoztuk a bekötést.

A Felismerés Folyamatnak van egy konkrét módszere az összehúzódás mintázatok elengedésére a testünkből.

Forrás : Judith Blackstone Trauma and the Unbound Body 145-147. o. (ford. Nagy Judit)