Testbelakás kontra testtudatosság
A Felismerés Folyamat egyik alapgyakorlata a testünk teljes belső terének a belakása.
Belakni a testet nem ugyanaz, mint tudatában lenni a testnek. Ez nem egy "felülről lefelé" tapasztalás. A testet belakni azt jelenti, hogy a testünk belsejében élünk, jelen vagyunk a test teljes belső terében mindenhol.
Megszokások, mintázatok
A test belakása gyakorlást igényel, mert a legtöbbünk számára ez a "test-be-nem-lakás" élethossznyi szokásának a megváltoztatása.
A legtöbben úgy növünk fel, hogy a testünk előtt élünk, és nagyon gyakran a testünk felett is. A trauma-alapú védelmi összehúzódások és más merev szerveződések a fasciában akadályozzák a testünkkel való mély belső kontaktust.
A más emberekkel való kapcsolódás során is szokásunk "előre jönni", pedig ez pont hogy felhígítja a kapcsolatunkat.
Gyerekként a testen kívül élés mintáit
alakíthatjuk ki, hogy ha hiperébernek kell lennünk egy veszélyes vagy
kiszámíthatatlan környezetben, vagy ha erősen koncentrálunk valamire a külvilágban.
Azért is élhetünk a testen kívül, mert gyerekként úgy érezhettük, így kevésbé leszünk feltűnőek a környezetünkben lévő bántalmazó emberek számára.
Leválás, individuáció, autonómia
Visszatérni a testbe félelmetesnek érződhet, vagy akár tabunak is, mintha megszegnénk egy törvényt, aminek egész életünkben engedelmeskedtünk : az egyénként való létezés elleni törvényt.
Amikor a bőrünk határain belül kezdünk el élni, leválunk a többi emberről, különállóak leszünk, még akkor is, ha ezzel egyidőben a velük való egység dimenziójába is belépünk. Sok embernek engedélyre és támogatásra lehet szüksége, hogy belakják a saját testüket. Tudat alatt olyan egyezséget köthettünk a szüleinkkel, hogy soha nem fogunk elkülönülni tőlük.
Jelenlét
Ahol belakod a testedet, ott jelen is vagy a testedben. Ennek lesz egy átélt érzete, amit mások is érezhetnek, jelenlevőségként.
Alapvető teljesség kontra én-állapotok
A hagyományos pszichoterápiában általában nem ismert, hogy van egy alapvető teljesség, amihez hozzáférhetünk, amikor elengedjük a töredezettségi mintázatainkat. Például Elizabeth Howell "én-állapotoknak"
hívja a traumából fakadó töredezettséget, és azt állítja, hogy akkor
beszélhetünk pszichológiai egészségről, amikor képesek vagyunk folyékonyan áramolni a különböző én-állapotaink között.
A Felismerés Folyamatban azonban azt tapasztaljuk, hogy a lényünk alaptere finomabb szintű, mint ezek az összetett én-állapotok, és természetes módon egységesnek érződik. Ezt a teret nem mi hozzuk létre. Miután felismertük, már nem változunk át egyik töredékünkből a másikba az egyes élethelyzetekben. Bár különböző módokon viselkedünk és más-más érzelmi választ adunk, úgy érezzük, hogy végig ugyanaz a személy vagyunk - akik valójában vagyunk - minden helyzetben. Lényünk alapterének nézőpontjából meg tudjuk figyelni a bennünk történő változásokat. Megláthatjuk, hogyan válunk alázatossá egy bizonyos személlyel és felsőbbrendűvé egy másikkal. Ezzel a megfigyelőképességgel jobban megérthetjük önmagunkat és akár változtathatunk is a viselkedésünkön vagy a kapcsolatainkon.
Forrás : Judith Blackstone Trauma and the Unbound Body 39-42. o. (ford. Nagy Judit)
Részletesebben a témáról magyarul :
Kép : Tóth Bianka - https://biboartdesign.hu/