Az individuáció az egyénné válás, az önálló személyiség kibontakozásának folyamata.
Az individuáció a pszichológiai önállósulás érési folyamata, amelynek során a gyermek másoktól önmagát megkülönböztető, és önálló életre képes egyénné: individuummá fejlődik.
(Nem összetévesztendő az individualizmussal, amely az egyéni függetlenséget úgy valósítja meg, hogy önmagát másokkal szemben előtérbe helyezi.)
Forrás : https://kekneveles.net
Részlet Judith Blackstone könyvéből :
Az individuáció a pszichológiai önállósulás érési folyamata, amelynek során a gyermek másoktól önmagát megkülönböztető, és önálló életre képes egyénné: individuummá fejlődik.
(Nem összetévesztendő az individualizmussal, amely az egyéni függetlenséget úgy valósítja meg, hogy önmagát másokkal szemben előtérbe helyezi.)
Forrás : https://kekneveles.net
Részlet Judith Blackstone könyvéből :
A
fejlődéspszichológusok, például Margaret Mahler és Daniel Stern szerint
a gyerekek fokozatosan mélyítik az önmagukkal mint - a környezetüktől különálló - egyénnel való kapcsolatukat.
Mahler azt állítja, hogy életünk kezdetén össze vagyunk olvadva az elsődleges gondozónk identitásával, utána pedig átmegyünk a szeparációs-individuációs folyamaton.
Stern szerint bizonyos mértékben még a csecsemők is meg tudják különböztetni magukat a környezettől, viszont ez a képesség tovább finomodik a növekedés során. Azt is mondja, hogy ez a mélyülő önkapcsolódás a másokkal való kapcsolódási képességgel egyidőben fejlődik.
Abban mindketten egyetértenek, hogy a gyermekkori fejlődés iránya az én és a másik felismerése felé halad.
Egyre inkább különállóvá válunk más emberektől, de pont ezért képesek vagyunk megérinteni őket, szeretetet és más érzelmeket érezni irántuk és szóban kommunikálni velük. A belső kontaktus által távolságot tapasztalunk a környezetünktől. Ezzel egyidőben a kapcsolati kapacitásunk is fejlődik, mint például a megértés, az érzelem és a fizikai érzet.
Akkor érjük el a legmélyebb perspektívánkat, amikor kontaktusba lépünk a testünk finom függőleges középvonalával. Ez a saját lényünkkel való legbensőbb kapcsolódásunk. Ezzel egyidőben a belépési pontunk is a környezetünkkel való egység dimenziójába. Így a perspektívánk - a környezetünktől való távolság-érzetünk - egyszerre fejlődik a környezetünkkel való egység felismerésével.
Ilyen módon az emberi fejlődés - kedvező körülmények esetén - a spirituális érettség irányába bontakozik ki.
Forrás : Judith Blackstone The Intimate Life 39-40. o. (ford. Nagy Judit)
Kép : Dr Balaicza Erika, Facebook
Mahler azt állítja, hogy életünk kezdetén össze vagyunk olvadva az elsődleges gondozónk identitásával, utána pedig átmegyünk a szeparációs-individuációs folyamaton.
Stern szerint bizonyos mértékben még a csecsemők is meg tudják különböztetni magukat a környezettől, viszont ez a képesség tovább finomodik a növekedés során. Azt is mondja, hogy ez a mélyülő önkapcsolódás a másokkal való kapcsolódási képességgel egyidőben fejlődik.
Abban mindketten egyetértenek, hogy a gyermekkori fejlődés iránya az én és a másik felismerése felé halad.
Egyre inkább különállóvá válunk más emberektől, de pont ezért képesek vagyunk megérinteni őket, szeretetet és más érzelmeket érezni irántuk és szóban kommunikálni velük. A belső kontaktus által távolságot tapasztalunk a környezetünktől. Ezzel egyidőben a kapcsolati kapacitásunk is fejlődik, mint például a megértés, az érzelem és a fizikai érzet.
Akkor érjük el a legmélyebb perspektívánkat, amikor kontaktusba lépünk a testünk finom függőleges középvonalával. Ez a saját lényünkkel való legbensőbb kapcsolódásunk. Ezzel egyidőben a belépési pontunk is a környezetünkkel való egység dimenziójába. Így a perspektívánk - a környezetünktől való távolság-érzetünk - egyszerre fejlődik a környezetünkkel való egység felismerésével.
Ilyen módon az emberi fejlődés - kedvező körülmények esetén - a spirituális érettség irányába bontakozik ki.
Forrás : Judith Blackstone The Intimate Life 39-40. o. (ford. Nagy Judit)
Kép : Dr Balaicza Erika, Facebook