A hamis én a teljes lényünk összehúzása a mentális és érzelmi működésünkkel, és a fizikai testünkkel együtt. Ez az összehúzás hézagokat hoz létre az élet tapasztalására való képességünkben, melyeket hamis képekkel, kompenzációs magatartásokkal és az önmagunkról és a környezetünkről szóló pontatlan hiedelmekkel töltünk ki.
Ezek a hamis képek, magatartások és hiedelmek, bár nem vagy alig tudatosak, minden döntésünket befolyásolják az életben. A testünkbe bekötött érzelmi fájdalom is átszínezi, illetve "kísérti" minden tapasztalásunkat. Például ha valakit gyerekként ismétlődően kritizálnak, a szégyen érzése körül összehúzhatja a teste szöveteit, hogy ne kelljen éreznie. Ezután olyan képet őrizhet önmagáról, hogy ő egy értéktelen személy, vagy egy kompenzációs képet, hogy felsőbbrendű, vagy mindkettőt. Létrehozhat egy olyan merev elképzelést, hogy ha az emberek megismerik őt, kritizálni fogják, és ezért elkerüli a közeli kapcsolatokat. Az emberi képzelőerő számtalan variációt kínál a védekezés, kompenzáció és hiedelmek témájában.
A hamis én merev torzulásai idővel statikus feszültségmintázatokká válnak a testben, melyek szó szerint csapdába ejtenek minket a korlátozó mintáikba. Ezek összesűrűsödések a szöveteinkben, melyek blokkolják a testünk függőleges középvonalához való hozzáférésünket és akadályozzák az élet spontán, közvetlen megtapasztalását. Általuk továbbra is úgy reagálunk a világra, ahogy azt a múltban tettük - ami akkor és ott szükséges volt - a származási családunkban.
A
hamis ént alkotó számos statikus magatartás és viselkedésegyüttes arra a
következtetésre vezetett pár elméleti szakembert, hogy egy személy sok különböző személyiségből áll. De csak a hamis én az, ami különböző személyiségekből áll. A lényegi (valódi) én, amit térként fedezünk fel, teljes és egységes.
Forrás : Judith Blackstone The Enlightenment Process 50-55. o.
Kép : https://www.reformingtraumacoaching.com