FF Egypercesek : Döntések. Belső iránytű.



Részlet Judith Blackstone Trauma and the Unbound Body c. könyvéből :

Pár éve egy Jenna nevű hölgy jött hozzám terápiába, aki mindig azon aggódott, nehogy rossz döntéseket hozzon. Különösképpen amiatt szorongott, mi van, ha a vágyai nincsenek összhangban Isten akaratával. 
"Honnan tudom, mi a helyes döntés? Honnan tudom, mit kéne tennem?" - ezt kérdezte. 
Még látókkal is konzultált, amikor döntéseket kellett hoznia, például hogy mikor utazzon vagy kivel lépjen romantikus kapcsolatba, de akár kisebb kérdésekben is, például hogy mit olvasson vagy mit egyen.
Ezek a látók nem csupán irányították az életét, hanem egyfajta engedélyként is szolgáltak, az ő hatásukra mert csak cselekedni. Nélkülük szinte megbénult a félelemtől. De ahogy teljességet kezdett megélni a testében, csökkent a tőlük való függősége.

Egyik nap nagyon izgatottan jött az ülésre : “Elképesztő élményem volt." - kezdte. 
"Próbáltam eldönteni, hová menjek nyaralni. Öt lehetőség közül. Amikor az egyikre gondoltam, erős húzást éreztem felé. A testem belsejében éreztem a húzást. Amikor pedig egy másik úticélra gondoltam, egyfajta taszítást éreztem. Amikor pedig a másik háromra gondoltam, szintén vagy húzást, vagy taszítást éreztem, csak kisebb intenzitással. Így azt választottam, ami felé a legerősebb volt a húzás!"

Jenna kontaktusba lépett a veleszületett vonzalom és taszítás érzetekkel, melyek segítenek nekünk navigálni az életben. Hogyha a cselekvőképességünk működése nem sérült, valószínűleg nem leszünk tudatában ezeknek a húzás-taszítás érzeteknek a döntéshelyzetekben. Egyszerűen afelé megyünk, amit akarunk.

De ha azután nyerjük vissza, hogy elveszítettük, a testünkben történő mozgásként tapasztalhatjuk.

Ez kétségeket is felvethet bennünk : mi van akkor, ha olyan dolog iránt vonzódunk, ami nem helyes, ami ártana nekünk vagy másoknak ? 

Amikor a teljes testünket belakjuk, a belső vezetésnek ez az érzete is teljességében működik. Nem egyedül az érzelmeinket, fizikai impulzusainkat vagy intellektuális választásainkat követjük - együttesen minden képességünk egyesülése, integrációja vezet bennünket.

Forrás : Judith Blackstone Trauma and the Unbound Body 50. o. (ford. Nagy Judit)